Hírek

Bogács Latyakfutás

Bogács Latyakfutás 2018-03-17 21:50:00

2018. február 24-én ismételten megrendezésre került a Bogács - Cserépfalu - Bükkzsérc - Bogács útvonalon a Latyakfutás.

 

A Bajzát László „Kövesdi Vasember” szervezésébe megvalósuló tavaszi program egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Egyesületünk évek óta rendszeres résztvevője a tavaszváró programnak.

Egyesületünket ebben az évben Papp Sándor futóatléta és a Nyugdíjas Szakosztály Nordic Walking – botos és bot nélküli – gyalogosai képviselték.

Jó hallani, amikor megérkezésünkkor Bajzát Laci mosolyogva, tárt karokkal jön elénk „köszöntöm Debrecent” üdvözléssel!!!

 

A Termálfürdőben töltött idő koronázza meg a napot a – futva vagy gyalogolva - megtett kilométerek után.

Út közben a helyiek vendégszeretetét mutatja a pincesoron kínált borok, pálinkák tálalása, ami a táv háromnegyed része körül, a célba érkezés előtt kifejezetten jól esik.

 

A Fürdő bejárati része, főépülete felújítás alatt áll, nyárra lesz készen, de semmit nem vesztett a varázsából a meleg vizes fürdőzés a szabadban.

 

Igaz, amit mondanak: „Bogácsnak különleges mikroklímája van”, mely elősegíti a testi, lelki megújulást, feltöltődést”!!!

 

Bogács a Bükkalja egyik legszebb települése, melyet természeti adottságai – a föld mélyéből előtörő 72 Celsius fokos gyógyvize, a helyi domboldalakon termett kiváló szőlőkből készült borai, szép kiránduló helyei – és az itt élők vendégszeretete tett méltán híressé.”

Szívünk szerint még sokáig szeretnénk megtapasztalni eme bölcsességeket és gyakorolni a sport nyújtotta lehetőségeket!!!!!!

„Jövőre veled ugyanitt!” – megyünk „Bogácsra mozogni, feltöltődni, szórakozni!”, ahogy a tájékoztató kiadványban írja Csendesné Farkas Edit polgármester.

A polgármester asszony szívélyes invitálását érdemes minden évszakban, de főleg nyáron vagy előtte vagy utána megfogadni.

Már tudjuk, mire vállalkozunk, mi vár ott ránk, amíg tehetjük, nem hagyjuk ki!

Reméljük, Dr. Kiss Lajos legközelebb is megszervezi az utat és együtt kel útra a csapat!!!

 

<< Vissza