Hírek

Kerékpártúra

Kerékpártúra 2014-04-29 19:10:00

A TestŐRmester Projekt keretén belül kerékpártúrát szerveztünk.

 

Április 26-án negyven kerékpáros gyülekezett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjánál a Testőrmester program keretén belül megrendezett kerékpártúrára. A túravezető Kocsár László egy rövid balesetvédelmi- és KRESZ oktatást tartott a résztvevőknek, felhívta a figyelmüket a KRESZ szabályok és a túra rendjének maradéktalan betartására is. A 30 kilométeres távot a Vámospércsi út – Panoráma út – Martinka – Hajdúsámson útvonalon jó hangulatban tekerték le a túrázók, aki akarta, már a túrán is viselhette a szervezőktől kapott 1-1 db. Testőrmester pólót. A távot végighajtotta a fővédnök dr. Uzonyi Attila r.ezredes Debrecen rendőrkapitánya is, aki jelenleg is amatőr szinten kerékpározik és útközben hasznos tanácsokkal látta el a kerékpárosokat. A résztvevők döntő többsége a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság állományából került ki, de jelen voltak családtagjaik és nyugállományú rendőrök is. A túrát egy defekt – amit gyorsan sikerült elhárítani – és egy kisebb zápor is színesítette, majd a sikeres teljesítőket a Hűse Vendéglőben egy finom menüvel jutalmazták a szervezők.

Fotók a FOTOTÁRBAN

<< Vissza