Hírek

Nagyszerűen sikerült az első debreceni NOWATHLON a Nagyerdőn

Nagyszerűen sikerült az első debreceni NOWATHLON a Nagyerdőn 2014-06-11 06:03:00

2014. június 7 -én, Pünkösd előtt egy nappal, szombaton került megrendezésre a NOWATHLON Tájékozódási Nordic Walking Debrecenben.

A Nagyerdőn első ízben vettek részt a nordicosok olyan tájékozódási játékon, ahol térkép alapján kellett tájékozódni és pontokat felismerni.

A helyszíni nevezés és a rajt 10 órától folyamatosan történt. A családi és baráti csapatok nevezés után 5 km-es körpályán térkép segítségével tették próbára a tájékozódási képességüket. A versenykiírásban szerepelt, hogy a 2 – 7 fős csapatban indulók közül legalább egyvalakinek Nordic Walking bottal kell teljesíteni a távot.

A csapatok időeredményét chip (dugóka) rögzítette. 10 állomást kellett érinteni, ebből 5 állomáson feladatok teljesítése után haladhattak tovább a gyaloglók. A pontok teljesítését lyukasztással igazoltatták a résztvevők.

1.3. 5. 6. a 9-es állomásokonEgyensúlyozó akadálypálya, Tesztlap kitöltése, Nyújtógyakorlatok végrehajtása, Távolságbecslés és a Célba dobás feladatokat a csapat minden tagjának teljesíteni kellett, hogy a következő állomásra tovább haladhassanak.

Egyéni nevezés nem érkezett. 9 csapat (2-3-4-5 fős csapatok), összesen 33 fő nevezett és sikeresen teljesítette az 5 km-es távot és a feladatokat a Nagyerdőn.

A rendezvényt 14 órakor zártuk.  A résztvevők között iránytűket, stand törölközőket, sport felszerelés és sportruházat vásárlására felhasználható vásárlási utalványokat sorsoltunk ki. Minden résztvevő DRSE logójával ellátott pólót, üdítőt és szóróajándékot kapott.

Kiegészítő programkénta résztvevők Sportegyesületünk Küzdősport Szakosztályának bemutatóját tekinthették meg, Gyüre László szakosztályvezető és 5 tanítványa részvételével. Az Esések iskolája, a harcosok bemutatója nagy sikert aratott. Ezen kívül volt testzsír és testsúlymérés, könnyű átmozgató torna, és akinek a túra után még volt kedve és ereje, az a komputeres mini stepper-t is kipróbálhatta.

NOWATHLON lebonyolításához szükséges térképet,a pályát, chip-es időmérést, az állomások helyeinek kijelölését a Hajdú-Bihar megyei Tájfutó Szövetség Elnöke, Garda Árpád készítette és sokszorosítatta.Versenybírók: Nagy Mónika, Kálvin-Tóth Anett, Schneider Dóra, Szegvári Dóra és Szegvári István voltak. Szervezőbizottság vezetője és tagjai: Aszalós Imre, Komódi Erzsébet, Herbákné Ilyés Ilona és Nagyné Kovács Zsuzsanna.

A nagy hőség és a másnapi ünnep ellenére is sikeres rendezvényt zártuk

Célunk,hogy a NOWATHLON rendezvénnyel a jövőben is népszerűsítsük a Nordic Walking-ot, melyet egészségmegőrző élettani hatása miatt minden korosztály számára ajánlunk.

Köszönetetmondunk a Magyar Szabadidősport Szövetségnek rendezvény megvalósításához biztosított anyagi támogatásért valamint a szervezés során nyújtott segítségért és koordinálásáért.

A NOWATHLON az Országos Nordic Walking Program keretében valósult meg.

 

Debreceni Rendőr Sportegyesület

Komódi Erzsébet Nordic Walking instruktor

Képek a www.drse.hu Fotótárban megtekinthetők.

<< Vissza